Jelenlegi hely

Pápa földrajzi helyzete, természeti adottságai, felszíne, növény- és állatvilága

Keleti irányból közelítve a városhoz, jól látszik az a térszínbeli különbség, amely Pápa vidékét környezetétől elválasztja. Ha Veszprém felől a Városlődnél leágazó 83-as számú úton jövünk, akkor Farkasgyepűl szinte Pápáig erőteljesen lejt az utunk. Két egymástól eltérő tájegység, a Dunántúli-középhegység, (– legmagasabb tagja a Bakony hegység –) és a Kisalföld találkozik városunk határában. Természetes, hogy az átmenet nem egyik pillanatról a másikra következik be, hanem a középhegység vetődésekkel szabdalt sasbércei lankás dombhátakba mennek át a Sokoróalja és a Bakonyalja területén.

A földrajzi szakirodalom által Bakonyaljának nevezett terület is több részre osztható. A Pápához legközelebbi, elkeskenyedő szakasza a Pápai Bakonyalja, amely a terület egészével együtt egy kiszélesedett hordalékkúp-mezőként fogható fel.

Ennek kialakítását, még az Ős Duna kezdte el, hordalékát kezdetben a Pannon-tengerbe, majd amikor az elzáródott és egyre zsugorodott a Pannon-beltóba hordva. Amikor a beltó kiszáradt a Dunántúlon átvágva igyekezett az Alföld déli pereme felé. A Duna jelenlegi nyomvonala kialakult, a Dunántúl középső részének emelkedése miatt a Rába és mellékvizei folytatták a táj formálását.

Pápa belvárosa is tulajdonképpen egy nagy hordalékkúp, amelynek kialakítása a mainál jóval csapadékosabb körülmények között a vidék meghatározó vízfolyásának a Tapolcának és mellékvizeinek volt köszönhető. Ezek a hordalékkúpok nyúlnak be legyezőszerűen a Bakony elougró sasbércszerű sziklái közé. Városunkhoz legközelebb a Tevel hegy (340 m ) kb. 6 kilométer hosszú sasbérce áll. Ezt elhagyva jutunk ki a Pápai-síkságnak nevezett kistájra. Ez magasságánál fogva síkság, de felszíne sehol sem tökéletesen sík, mindenütt vannak rajta kisebb-nagyobb kiemelkedések, amelyeket a népi nyelv “hegyeknek” nevez. (Öreghegy vagy Nagyhanta 182 illetve 172 méter; Kishegy vagy Kishanta 164 méter; Törzsökhegy 166 méter; Báróchegy 164 méter; a Várkastély környéke 152 méter; Úrdomb 145 méter. Ez a sorrend nagyjából a Bakony és a Kisalföld közti lejtési sornak is megfelel, hiszen vidékünkön fokozatos átmenetben van a két táj.) Igaz a “hegyek” relatív magassága sehol nem haladja meg a 30 métert, amint fent látható, tengerszint feletti magasságuk is mindenütt 200 méter alatt marad, de nekünk pápaiaknak ezek jelentik a város határában a szőlőt termő, “megmásznivaló” hegyet. Ez a dombsor Kovács Eszter megállapítása szerint egy óholocén terasz formájában lépcsőt alkot a város irányába, mintegy a Bakony – Kisalföld átmeneteként.

A Rába folyása nagyjából egybeesik azzal a nagy szerkezeti vonallal, amely az Alpok és a Dunántúli-középhegység alapzatát választja el egymástól. Erre rakodott le az egykor itt hullámzó Pannon-tenger és a későbbi kiédesedő beltó hordalékából a területet 1.500 - 2.000 méter vastagon beborító agyag, homok és márga. A későbbi vulkánosság bazalt tömegei is jelen vannak, például mint a Ság-hegyi és Somló-hegyi rétegvulkánok, amelyek ma tanúhegyként is érzékeltetik velünk, hogy az egykori mára lepusztult rétegek milyen vastagok voltak.

Környezetünkben a különböző szemcseméretű kavicsok mellett, sokfelé folyami homokot, néhány helyen pedig a száraz, szeles, jégtakaró peremi időjárásra utaló időszakok emlékét őrző löszt is megtalálhatjuk. A folyók és a szél által szállított hordalékrétegek mindig bazsios építőipari alapanyagot szolgáltattak a környéken megtelepülni akaró ember számára.

A Bakony legmagasabb részét alkotó Kőris hegy körüli bércek és a nagyjából azonos magasságú hegycsoportok (ezek anyaga főleg mészkő és dolomit) Bakonykoppány – Németbánya – Fakasgyepű vonaláig érnek. (Csúcsai meghaladják a 600 méter tengerszint feletti magasságot.)

Ezektől nyugatra foglal helyet az un. Pápai Bakony, Ugod – Homokbödöge – Nagytevel – Tapolcafő – Ganna vonalán a Becsei kőfejtőig. (Noszlop és Bakonypölöske között.) Ezek relatív magassága kb. 250 - 300 méter.

Innen nyugati irányba, Pápától keletre, Béb – Pápadereske vonalig terjedő Pápai Bakonyalja terül el, a mintegy 111 négyzetkilométer kiterjedésű hordalékkúpon.

Míg a nagy folyók folyásirányát alapvetoen a Kisalföld és az egész Kárpát-medence centrális jellege határozza meg, addig a Pápai-síkságon északnyugati irányba folynak a patakok, a már említett Rába vonal felé.

A Bakony mint afféle karsztos hegység szivacs módjára magába szívja a ráhulló csapadékvizet, amelyet aztán a hegy lábánál fakadó rétegforrásokban ad vissza a természetnek. Az egyik legbővizűbb ilyen bakonyi forrás volt egykor a Tapolca patak hármas forrástó rendszere Tapolcafőnél.

A források a Templom-tó oldalában, a Déli-tó és az Örvény-tó fenekén bugyogtak fel, szinte forrásban tartva a vizet, nagy mennyiségű elnyelt levegőt és tófenéki homokot bugyborékoltatva fel. Sok helyen a hegy peremét jelentő mészkőrögből folyt ki a víz a két vízzáró réteg közül. A felszínre fakadó vizek hőmérséklete télen-nyáron állandó 15,5 Co körüli volt, amiből a terület és patak szláv eredetű neve is származik. A tapolca = toplica, hévizet, meleg vizet jelent a szláv nyelvekben. Az állandó hőmérséklet biztosításában valószínűleg szerepet játszottak a mélyebb rétegekből feltörekvő melegebb források is, ezek keveredve a Bakony karsztjából kifolyó vízzel hozták létre a bővizű forrást. A patak és környéke évezredeken keresztül a város környékén megtelepedő embercsoportok fő vonzereje volt. Az utolsó évtizedek, természettel harmóniában élni képtelen embere felmondta ezt a szerződést. Nagy erőkkel, mérhetetlen gépekkel hozzálátott kisszerű terveik megvalósításához. A mélyműveléses bányászat érdekében millió literszámra emelte ki a hegy nedvét, a karsztvizet. 1967-ben a magasabban fekvő források, egy évre rá a Tapolcafői források is elapadtak, megszűnt egy vízfolyás hazánk térképén. Senkinek sem hiányzott, mi pápaiak hiába kiáltottunk jajszót. Senkit nem érdekelt. Még vagy 25 évnek és egy rendszerváltozásnak kellett eltelni ahhoz, hogy az egyre erősödő zöld mozgalmak, természetvédő csoportok és az európai hírű hévízi gyógytó végveszélybe sodrása, végre lépésre kényszerítse a kormányzatot. Reménykedünk abban, hogy egykor, majd ha a Föld gyomra – a karsztos barlangrendszer – ismét feltelik vízzel újra megfakad a tapolcafői hegyoldal és megindulhat ismét a Tapolca patak. Bár a régi meder csak a város határáig van meg, a Horgas éren keresztül át lehet vezetni a vizet a Bakonyérbe, városunk másik vízfolyásába, és akkor élhet ismét, siethet évezredes útján a Marcal felé a bakonyi víz...

Vidékünkön a patakokat, vízfolyásokat sédnek nevezi a népnyelv. Ezek a sédek (Bakony patak, Bornát-ér, Kánya-ér, Bánya-ér, Szakács-ér, Sás patak, Mocsolya patak, Gecsei séd, Séd patak, Darza patak, Gerence patak, Bakonyér, Jári patak, Horgas-ér, Attyai-ér, Bittva patak, Körös-ér, Kövesvíz patak, Fekete-séd, Halyagos patak, Tegyevíz patak, Tarna patak, Hunyor patak, stb.) át meg átszövik a területet, még ma is.

Egykor a pápai őstó, amely a Tapolca (24 km) és a Bakonyér (20 km) partmenti lápvilágán keresztül egészen 1771-ig, a Marcal szabályozásáig, ennek mocsárvilágával is összeköttetésben volt, képviselte az állóvizet. Ez az őstó bazsios szerepet játszott a pápai vár hathatós védelmi vonalainak kialakításában, táplálta a várárkot, védte a vízibástyát. Egykorú ábrázolások szerint bárkák is úsztak felszínén. Hal és vadbősége szintén az ember megtelepedését szolgálta.

Pápa a keleti hosszúság 17o 30' (Grenwich szerint) és az északi szélesség 47o 18' körül terül el.

A város környékén sok év adatai szerint a középhőmérséklet 10,5 Co. Ez 0.8 Co-kal magasabb, mint Győr környékén, hiszen a Bakony szélárnyéka kedvezőbbé teszi vidékünk éghajlatát. Az évi közepes hőingás 22 Co, ami az eddig mért legnagyobb hideg (1929, február 11-én - 26,1 Co) és legnagyobb meleg (1921 július 29-én + 38,2 Co) 64,3 Co-os különbözetével tipikus szárazföldi, kontinentális éghajlati területre utal.

Területünk jellemző szele az északi, északnyugati szél, kialakulása az európai légnyomásrendszer következménye. A dévényi kapun söpör be a Kárpát-medencébe és zúg végig a Kisalföldön. Ritka a keleties szél, amit Pápán “bakonyi” szélnek hívnak. Ritkasága oka, a hegység árnyékoló hatása. A csapadékot a délnyugati un. “celli” szél hozza. A Marcal-völgye és a Pápai-síkság észak - déli nyitottsága magyarázza a déli szelek gyakoriságát, amit vidékünkön “somlai” szélnek neveznek.

A sokévi csapadékmennyiség átlaga 673 milliméter, ami különösen kedvező eloszlása miatt jónak nevezhető. Ugyanis a vegetáció szempontjából hasznos hónapokban, az un. tenyészidőben hull le ennek jelentős része. Ha Pápa környéke csapadék-görbéjét vizsgáljuk láthatjuk, hogy a legcsapadékosabb hónapok, sorrendben a július, június, szeptember és a május. Igy a növények kikelésük után, illetve a termés fejlődése környékén kapnak nedvességet, ami fejlődésüket kedvezően befolyásolja. A legkevesebb csapadék január - február hónapokban hullik. A csapadékeloszlási görbe is megfelel a kontinentális éghajlati terület viszonyainak.

Ezek az éghajlati tényezok a történelem elotti idoktol kezdve meghatározták a terület növényvilágát. A Bakonyalja és a Pápai-síkság természetes növénytakarója a lombos erdo volt. Ezt ma is kétségtelenül bizonyítják a vidék barna erdei talajai és azok a földrajzi nevek, dulonevek amelyekbol az is kiderül milyen fák alkothatták ezeket az erdoket: nyír, szil, cser, bükk, gyertyán, juhar, hárs, míg a vizenyos területeken az éger és a nyár, valamint a fuzfélék. Valaha a bakonyi floravidék területe volt Pápa és környéke.

A területen jelenleg kulturnövények, telepített erdok díszlenek. Kiválóan teremnek a kalászosok, közülük is elsosorban a búza, az oszi árpa, de a környék bakonyi falvaiban szépen díszlik a rozs és a zab is. Sokfelé vetnek kukoricát, szép termést hoz, különösen azokban az években amikor a június - júliusi csapadékmaximum egy kicsit nagyobb, elosegíti a csövesedést. Szépen terem a burgonya, amely a bakonyi falvak mellett Pápán is a fo népélelmezési cikknek számított. A régi lápok, mocsarak lecsapolásával olyan mélyenfekvo rétek jöttek létre, ahol gyönyöruen díszlik a réti széna, de a vetésforgóba illeszkedoen szép termést hoznak itt a pillangós takarmánynövények is, sokfelé vetik a lucernát és a lóherét.

Ha település-földrajzi szemszögbol vizsgáljuk meg Pápa város környékét, azt mondhatjuk, keresve sem lehet kedvezobb feltételeket találni a várossá fejlodésre, mint itt a mi környékünkön. És ezt nemcsak a lokálpatriotizmus mondatja ... hanem az egzakt földrajztudomány is. Az északnyugat-délkeleti vásárvonal mentén, eltéro típusú tájak találkozásánál, ahol a vidékek árucseréjének minden adottsága rendelkezésre állt, ahol az állandó homérsékletu és vízhozamú, malmokat hajtó erovel rendelkezo Tapolca patak tóvá szélesedo medre védelmet biztosított a lopva támadó ellenség elol, településnek kellett létrejönni. Ide vonzotta az embereket osidoktol fogva az a vákuum is, amely a város környékén létrejött. Hiszen közel s távol, napi járóföldnyi távolságban nem volt nagyobb település.

Ha körzonket Pápa központtal szúrjuk le egy térképre és három kört rajzolunk: az elsot úgy 120-130 kilométerre, akkor Buda - Visegrád-Esztergom (az ország fovárosai) – Pozsony (fovárosunk a török idokben) és Bécs (az osztrák tartományok fovárosa) lesz a kör pereméhez közel.

A másodikat 70 kilométerre rajzoljuk, akkor ennek peremén fekszik Komárom, Dunaszerdahely, Mosonmagyaróvár, Sopron, Koszeg, Szombathely, Körmend, Zalaegerszeg, (kicsit beljebb Vasvár), Keszthely és a Balaton, Székesfehérvár, Mór, Tatabánya és végezetül Tata.

A harmadikat úgy húzzuk meg, hogy sugara kb. 40 kilométer legyen. Ezen a köríven fekszik Gyor (mint a vonzás szempontjából Pápára legjelentosebb hatású település), Csorna, Kapuvár, Sárvár, (Vasvár, egy kicsit kijjebb, Celldömölk egy kicsit beljebb), Sümeg, Tapolca, Nagyvázsony, Veszprém, (mint a megye székhelye, de a Bakony rengetege miatt sokáig vajmi kevés hatást gyakorolva Pápára), (kicsit beljebb Zirc) és Kisbér. Mind a három kör mentén a kisebb nagyobb, területükre hatást gyakoroló települések találhatók. Míg a külso kör vonzása országos, vagy azt is meghaladó, a középso kör regionális jelentoségu. (Ezek közül a települések közül csak Gyor hiányzik, Pápától mért kb. 40 kilométeres távolsága – harmadik kör – ellenére a második körhöz tartozik.) A harmadik csoport helyi jelentoségu. A három kör közös középpontjában, mintegy fókuszpontjában, vagy vákum-centrumában található Pápa. Az elmondottakból is következik, hogy itt településnek, – városnak – kellett kialakulni, hiszen nemcsak a bakonyi és Kisalföld peremi települések árucseréje (hetipiac) indokolta ezt, hanem a térségi árucsere (országos vásárok) rendszere is.

Az elmondottakból következik, hogy Pápa város létrejöttét, kialakulását nem lehet egyetlen aktushoz kötni, mint sok telepített – mesterségesen létrehozott – város esetében. Itt nem az alapító akaratra, hanem a létrejött települése(k) egyesülését, fejlodését segíto akaratra volt szükség. Ezért is nem lehet a város létrejöttét egy évszámhoz kötni, a város alapításának nincs és nem is lehet konkrét idopontja. A történészek feladata nem az alapító okirat megkeresése, hanem annak az évszámnak a minél korábbra helyezése, amely a város elso említését tartalmazza.

A Tapolca

 

24 kilométer hosszú patak volt Magyarország vízföldrajzi térképén. Pápától hét kilométerre a Tapolcafoi forrástavakból eredt, 172 méter tengerszint feletti magasságban.

A forrásvidék területe mintegy 600 négyzetméter volt. A források un. rétegforrások, amelyek az erosen karsztosodott mészkobe beszivárogva, annak vízzáró réteggel történt találkozásakor, a hegység pereméntörtek a felszínre. A kozet, amelybol a forrás fakadt krétakori mészko.

A tapolcafoi forrásnak három nagyobb forrástava volt. A Déli-tó 23 forrással, ezek között volt, amelyiknél 10 cm átméroju csohöz hasonlítható formában ömlött ki a sziklafalból a víz. Ezzel a tóval könyökszeruen összefüggo Templom-tavat kb. 10 forrás táplálta, a források a tófenéken törtek felszínre. (“A sziklából nagy erovel elotöro források a templom aljában fekvo tó másik partján, a malmon túl is, a hegyoldalban vannak. A folyó születésének oly szép példáját ismerhetjük meg itt Tapolcafonél, mely párját ritkítja messze vidéken.” ... “A malom felett fent a hegyoldalban pár lépésnyire megtaláljuk a malomhajtó s a pápai vízvezeték forrásmedencéjét tápláló víz forrásait. Óriási kolapok fekszenek itt ferdén, mintha csak most döntötte volna el oket a föld mélyének hatalmas ereje, s ahol a kolap megszakad s eléri a felszínt, bugyogó, zúgó források bújnak elo, egy-ketto, öt-tíz egymás után. Mintha iskolás könyvek megelevenedett ábrái között járnánk. A furcsa kopár, sziklás lejton itt is, ott is ömlik, árad ki a víz a vékony talajréteg alól kibukkanó, sziklák repedésein s egybefolyva száz-kétszáz méter után már hajtani tudja a malom kerekét s azon keresztül zuhan alá a tóba” Idegenforgalmi tájékoztató, 6. sz. 1955. — Tapolcafo forrásainál.) A kettos tóból kifolyó patak északi irányba, mintegy 200 méterre az Örvény tóból is jelentos mennyiségu vizet kapott. A Déli-tó földrajzi helyzetébol, a Templom-tó a tapolcafoi református templom közelségébol, az Örvény-tó pedig a padozatból, nagytömegu levegovel kevert vizet felbugyborékoltató és ezzel a tófenék fövenyét folyton felkevero fizikai jelenségérol kapta a nevét. Nemcsak ezek a források, hanem a patakmeder mentén mindenütt fakadó vizek is táplálták a Tapolcát.

Malmok Pápa környékén

Az ember életében óriási jelentosége volt a vízimalom feltalálásának. Ezzel megsokszorozhatta azt az erot, amit maga és állatai ki tudtak fejteni. Lehetosége lett egy a természetben jelenlévo, a víz helyzeti, mozgási energiáját kihasználó eroforrás birtokba vételére. A vízimalmok lehettek alulcsapottak, amikor az elfolyó víz ereje hajtotta a malmot, alulról forgatva meg a hatalmas kerekeket. Lehettek a nagyobb vízszint különbség miatt felülcsapottak, amikor többnyire fából készült csatorna segítségével felülrol vezették a kerekekre a vizet, így annak helyzeti energiája is növekedett és így hajtotta a malmot. (Nagyobb folyókon létrejöttek hajómalmok, amelyek alulcsapott kerékkel, helyüket változtatva végezték az orlést.)

Pápa környéke – a bovizu Tapolca patak révén – a vízimalmok paradicsoma volt. A patak forrásából kifakadva 200 méteres út megtétele után már hajtotta az elso malmot, a Forrásfoi malmot.

Pápa város története elválaszthatatlan a malmoktól. A város lehetséges elso említése, 1061-ben is malomügylet kapcsán történik. Ottó comes " ... molam in Papa ...", malmot adományoz az általa alapított apátságnak. (Bár az utóbbi idoben felmerültek kétségek, hogy a zselicszentjakabi alapítólevél adata, nem a mi Pápa városunkra, hanem Somogy megyében Kálmáncsehi határában adatolható pápai malomra vonatkozna.)

1162-ben a mai Pápa város területén, akkor Agyaglik nevu helységben említenek malmot, mint a bakonybéli apátság birtokát. A malom körül késobb hosszas per bontakozott ki.

1183-ban ugyancsak Pápára vonatkozó adat szerint III. Béla királyunk az újonnan alapított zirci cisztercita apátságnak mindjárt három malmot adományozott.

Volt malma a pápai plébániának, a veszprémi káptalannak. Ugyancsak a porvai pálosoknak, akik Garai Miklóstól kapták ezt az Újfalu nevu birtokon, ez volt a Fehér malom. A nagyvázsonyi pálosoknak Kinizsi Pál felesége adománya révén lett pápai malmuk. A pápai pálosoknak is volt malmuk a Tapolcán.

A XV. század elejérol már névszerint is ismerünk malmot bérlo családot, a pápai Kövér famíliát. Akik meglehetosen gazdagok, több malom bérloi, szolok birtokosai a Somlón és egyéb területeken.

1428-ban szerepel a Begh-i malom egy birtokosztály kapcsán. Valószínüleg Bellérszegen helyezkedett el. A XVI. századtól adatolható a Marok malom, amelynek az utóbbi idoben Mester malomnak nevezték.

A pápai malmok ábrázolásban is feltunnek több metszeten, amely a várat mutatja be. Ez a malom ott többnyire "nagymalom" néven szerepel, valószínüleg a Tízes (tíz kerékre járó) malommal azonos. (Az 1694. december 14-én felvett várleltár szerint: "Az Város Tízes nevo kapuia elot vagyon az Urasaghnak egy Malma, melyen tíz kerék vagyon, melynek nyolcza gabonát oröl, ketei pedig kálló toro, Ugyan azon Malomnak vagyon deska meczo furiszes." Gero László: Pápa, Budapest, 1959. 54. p.)

Természetesen a malmokat kezdettol fogva nemcsak gabona orlésére, hanem posztóványolásra – kalló malom –, fafurészelésre – furészmalom – is használták.

A Tapolca patakon az alábbi malmok muködtek: Forrásfoi malom, Forrásfoi kalló malom, Tapolcafoi nemes Comnitz malom, Simaházi püspök malom, Simaházi káptalani vagy kalló malom, Döbrési malom, Zavari malom, Papirosmalom, Hatkereku malom, Igali malom, Sávolyi malom, Csingeri malom, Nagyhantai kalló malom, Bogáts malom, Agyagliki camerális malom, Kishantai vagy Benediktus malom, Hodoska vagy Uki malom, Kapitány malom a Szélesvíznél, Város malom, Tízes malom, Mester vagy Marok malom, Parochiális vagy Pap malom, Küllü malom (Garaiak adták a porvai pálosoknak), Fehér malom, Borsosgyori malom, Asszonyfalvi malom, Börhendi malom, Acsádi felso malom, Acsádi alsó malom, Alsógörzsönyi malom, Felsogörzsönyi malom, Marcaltoi malom. (A Hatkereku- és Tízes malom felülcsapott volt a többi alulcsapott.)

Sajnos a vízimalmok a XIX. század végén a hengermalmokkal szemben elveszítették a malomipari versenyt. (Bár még 1901-ben is 21 malom muködött a Tapolcán, évi 1200 vagon lisztet oröltek meg.) Ennek ellenére sokan kovel – hagyományos malom –, vagy hengerszékkel – mumalom – orölve megmaradtak, ellátták a lakosságot orleménnyel. A Pápa környéki malmok vesztét a második világháború utáni államosítás okozta. Sokukat azonnal megszüntették, némelyikbol termeloszövetkezeti daráló lett. A liszt mint csomagolt nagyipari termék, megjelent a boltok polcain, senki sem vitte gabonáját már orletni. Hiszen nem is volt már gabonája, minden a tsz-be került...

A nagyméretu malomépületek raktárak lettek, vagy sokszor több család is beléjük költözött. Fenntartásukról, megóvásukról senki nem gondoskodott. Sokat széthordtak, építoanyagnak, tüzeloanyagnak. Néhány összedolt...

Ma Pápán, a malmok városában nincs egyetlen malom sem, amelyben ipari muemlékként be lehetne mutatni az osi molnár mesterség emlékeit...

Felhasznált irodalom:

Bognár Imre Ede: Pápa településföldrajza, Pápa 1943.
Ferencz Károly: Pápa és tágabb környékének földtörténeti és földrajzi ismertetése, In. Tanulmányok Pápa város történetébol a kezdetektol 1970-ig. (fszerk. Kubinyi András) Pápa, 1994. 15-28. p.
Jaskó Sándor: A Pápai-Bakony földtani leírása, Budapest, 1935.
Kovács Eszter: Pápa, földrajzi tanulmány, Szeged 1939.
Németh Péter: A pápai Bakonyalja, Pápa, 1995. (Türrös Füzetek 1.)
Tóth Ferenc: Pápa megyei város és környéke, természet- és emberföldrajzi tanulmány, példa a honisme- reti anyag gyujtésére és feldolgozására, Pápa, 1933.
Heitler László: Régi pápai vízimalmok, Pápa, 1969.
Nádasdy Lajos: A pápai vízimalmok története, In. Honismereti tanulmányok XII. 7- 41. p.
Wöller István: A Tapolca vízimalmai Pápán és környékén, Pápa, 1994. (Fejezetek Pápa város történetébol 1.)