Jelenlegi hely

Német Nemzetiségi Nap - kulturális bemutató és sváb bál

Szombaton délután a Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában rendezte hagyományos nemzetiségi napját a Pápai Német Nemzetiségi Önkormányzat. A rendezvényen megjelenteket Pillerné Fódi Ilona, a nemzetiségi önkormányzat elnöke köszöntötte. Az elnökasszony hangsúlyozta, hogy a rendezvény megszervezését minden esztendőben kiemelt feladatnak tekintik, hisz kiváló alkalom arra, hogy megmutassák azt a kulturális kincset, amit a német kisebbség magáénak tudhat.

A Pápai Német Nemzetiségi Önkormányzat jó kapcsolatot ápol a Vajda Péter lakótelepi Óvodával és a Munkácsy iskolával is, épp azért, hogy ezt az örökséget átadják, rábízzák a következő generációkra.


Wágenhoffer Kornélia, a Veszprém Megyei Német Önkormányzat regionális irodavezetője beszédében emlékezett arra, hogy 1994, azaz az első nemzetiségi önkormányzatok megalakulása óta, megváltozott ezek szerepe. Akkor még nem is álmodhattak arról, ami ma már Veszprém megyében is valóság, miszerint oktatási intézményeket tartanak fenn ezek az önkormányzatok. Ez azért is fontos, hogy a gyermekek, unokák is megélhessék nemzetiségüket. A magyarországi sváb közösség Magyarország és a magyar kultúra szerves részét alkotja, hangsúlyozta, épp ezért fontos a nemzetiségi parlamenti képviselet is. A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata a 2018-as országgyűlési választásokat követően nemzetiségi szószóló helyett már teljes jogú képviselőt ültetne a parlamentbe, aki a magyarországi németek érdekeit képviselhetné. Ez egy szélesebb jogkörrel rendelkező képviselői mandátum lenne, tájékoztatta a jelenlevőket a regionális irodavezető.


A kulturális programon felléptek a Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola nemzetiségi osztályai, akik verssel, dallal, tánccal, hangszeres muzsikával készültek az alkalomra, a Vajda Péter lakótelepi Óvoda nemzetiségi csoportja kedves játékokat mutatott be, majd a Nagyteveli Nemzetiségi Tánccsoport és Énekkar, és a Gannai Asszonykórus szórakoztatta a közönséget. Az ünnepség keretében vehették át a Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola első osztályosai az úgynevezett Scultüte-t, azaz cukorsüveget. Ez a német családokban hagyomány, ilyet kapnak a német nyelvterületen élő gyerekek az első iskolanapon. A pápai elsősök cukorsüvege a nemzetiségi önkormányzatnak köszönhetően telt meg finomságokkal, a kicsik a nyolcadikosoktól vehették át az ajándékot. A rendezvényt sváb bál zárta.