Jelenlegi hely

Megnyílt a paktumiroda - Újabb projekt megvalósítása kezdődött meg

Pápa Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretében kiírt TOP-5.1.2-15 Helyi foglalkoztatási együttműködések tárgyú felhívásra és ezen 900 millió forintot nyert el a Foglalkoztatási együttműködések a pápai járásban című projekt megvalósítására. Ennek a projektnek a része a paktum iroda létrehozása és működtetése, melyet hivatalosan ma nyitott meg Takács Szabolcs, Veszprém megyei kormánymegbízott és dr. Áldozó Tamás polgármester.


A projektben együttműködő szervezetek képviselői jelenlétében nyílt meg az iroda

A rendezvényen, melyre az együttműködésbe bevonandó intézmények, gazdasági társaságok és szervezetek képviselőit hívták meg Takács Szabolcs a megyei foglalkoztatási helyzetről és a megyei paktumról tartott tájékoztatót. Emlékeztetett, 2010-ben 11 százalék körüli volt a munkanélküliségi ráta hazánkban, s ez az eredményes kormányzati intézkedéseknek köszönhetően hét év alatt 4,2 százalékra csökkent, Veszprém megyében pedig még ennél is jobb a helyzet. A kormány további célja, hogy a közfoglalkoztatásból minél többen átkerüljenek a versenyszférába. A Veszprém Megyei Kormányhivatal foglalkoztatási osztálya minden járásban dolgozik, fogadja az álláskeresőket és befogadja az állásigényeket, ez azonban nem mindig elegendő, hiszen nem mindig tud reagálni egyedi igényekre. Ennek megoldására jött létre az a kormányzati szándék, hogy európai uniós források bevonásával foglalkoztatási paktumok jöjjenek létre.
-Veszprém megyében hat foglalkoztatási paktum készül: a megyei, a megyei jogú városi paktum és négy helyi, járási paktum, melyek közül az egyik a pápai – emelte ki, hozzátéve, a sümegi paktumiroda márciusban nyitott meg, Veszprémben már kialakították az irodát, de még nem kezdte meg működését, Pápán pedig szeptember 15-től működik a paktumiroda.
A paktumirodák a foglalkoztatási osztályok működését is segítik, hiszen az egyedi igényekről tudnak információt szolgáltatni. 
-Bízom abban, hogy a pápai iroda sikeresen fog működni, elő tudják segíteni a munkaerő-piaci helyzet további élénkítését, a gazdasági szereplők egymásra találását és minél több álláskeresőnek tudnak segítséget nyújtani.

Takács Szabolcs kormánymegbízott a megyei foglalkoztatási paktumról beszélt

Dr. Áldozó Tamás tájékoztatója elején megemlítette, Pápa városa 7,676 milliárd forint támogatást nyert el, melyből a város infrastruktúrájában pozitív változásokat tudnak végbe vinni. Hangsúlyozta, nem csak az épített infrastruktúrában szeretne a város változásokat elérni, hanem az emberi erőforrásokban is.
-Pápán idén 2-2,2 százalékos a munkanélküliségi ráta, a világ sok pontján ez teljes foglalkoztatásnak számít. Mi azt szeretnénk, hogy mindenkinek esélyt tudjunk adni, hiszen a munkanélküliség elleni küzdelem mindig közös ügyünk volt – fogalmazott, hozzátéve, a munkanélküliek elhelyezkedését nehezíti, hogy többségüknek még a nyolc általános iskolai végzettsége sincs meg. Kiemelte, az elmúlt években az átgondolt gazdaságpolitikának köszönhetően a helyi gazdaság erősödött, ezt minden statisztika igazolja, legyen szó ipari kibocsátásról, helyi adó befizetésről vagy foglalkoztatottság növekedésről.
-Szeretnénk az utolsó tartalékot is kihasználni a városban és a járásban, mert mindenkinek meg kell adni az esélyt. Azt reméljük, hogy be tudjuk vonni a munka világába azokat, akik jelenleg még azon kívül vannak, reméljük, hogy sokaknak tudunk kenyérkeresetet biztosító munkahelyet, jövedelmet adni és ha ez így lesz, akkor elmondhatjuk, hogy a város velünk épül, hiszen azok is részt fognak venni a város építésében, akik eddig ezen a körön kívül maradtak.

Szeretnénk mindenkinek megadni az esélyt a munkavállalásra - fogalmazta meg a városvezető 

A projektről elmondta, Pápa Város Önkormányzata konzorciumban a Veszprém Megyei Kormányhivatallal és a Nemzetközi Tehetséggondozó Alapítvánnyal 900 millió forint támogatásban részesült a projekt végrehajtására, melynek egyik eredményeként létrejön a járási foglalkoztatási paktum, a megyei kormányhivatal munkaügyi politikájával összhangban álló részletes foglalkoztatási stratégia, akcióterv, ennek megvalósulást támogató munkaterv és projekttervek. A projekt keretében összesen 583 főt terveznek bevonni a munkaerő-piaci tevékenységekbe. 263 fő részesül bér és bérköltség támogatásban, és 247 fő részesül képzésben. Ezen felül egyéb munkaerő-piaci szolgáltatásban több, mint 200 fő részvétele tervezett. A képzési, foglalkoztatási és egyéb munkaerő-piaci támogatások keretében a képzési és bérköltségeken túl lakhatási és útiköltség térítések is hozzájárulnak a paktum megvalósításához. A Mándi Márton István utca 3. számú épületében megnyílt a járási paktumiroda feladata, többek között, hogy információt adjon a munkaadók és a munkavállalók számára a foglalkoztatási paktum keretében elérhető programokról, szolgáltatásokról, tanácsadással segítse az álláskeresőket, és biztosítsa a konzorcium tagjai, a paktumszervezet tagjai és a célcsoport közötti kommunikációt.
Áldozó tamás arról is szólt, nem lesz könnyű teljesíteni az indikátorokat, vagyis, hogy megfelelő számú, arra jogosult álláskeresőt tudjanak bevonni a különböző tevékenységekbe a projekt során.

A projektben nyújtott szolgáltatásokról is tájékozódhatnak itt az ügyfelek

-A projekt célja, hogy megszólítsuk azokat, akik eddig kívül maradtak a munka világán és ez nem lesz könnyű ilyen alacsony munkanélküliségi ráta mellett. De azt feltételezzük, hogy ők is szeretnének nagyobb jövedelemhez jutni, méghozzá látható jövedelemhez – emelte ki.
A tájékoztatókat követően a megjelentek megtekintették a szeptember 15. óta működő irodát.